céhládák

A céhláda a letűnt céhrendszer legjellegzetesebb tárgyi emléke, ami gyakorlatilag a céh értékeinek, kiváltságleveleinek, jegyzőkönyveinek, egyéb fontos iratainak, pecsétnyomójának, pénzének, esetleg ezüst edényeinek és különböző más értéktárgyainak őrzésére szolgált. Jelentősége azonban messze túlnőtt ezen.

Éppen, mivel a céh minden értéke benne összpontosult, magának a céhnek, a céh erkölcsi, anyagi és mesterségbeli összetartozásának jelképe lett. A „pars pro toto” (rész az egész helyett) elv alapján magát a céhet értették alatta olyannyira, hogy gyakran a céh – megjelölés helyett a láda elnevezést használták. A láda tehát a testület szimbóluma lett, ezért volt külsejében is díszes és reprezentatív, hogy a céh tekintélyét és fényét méltóképpen hirdesse. Benne testesült meg a céhszervezet és ezért megkülönböztetett tisztelet övezte, szinte szentségnek tekintették, fetisizálták.

A céhláda, mint a céhtestület hatalmának jelképe, a céh kiváltságait tartalmazó írások őrzője és a céh pénztára – ha nem volt külön céhház – a céhmester házában állott. Céhmesterválasztás után ünnepélyes farsangi menetben zene – és énekszó mellett vitték át az új céhmester házába. A külföldi szakirodalomból számos ilyen ünnepi menet ábrázolása és leírása ismert, a magyarországiak közül legérdekesebb az eperjesi gombkötő ifjú céh ládakísérésének leírása 1665-ből. A menet középpontjában mindig a láda állott, a céh, vagy legénytársaság tagjai pedig részben fegyveres díszöltözetben zászlók alatt, részben farsangi allegorikus alakoknak öltözve (évszakok, földrészek, vadember, szerecsenférfi, szerecsennő, parasztember, parasztasszony, stb) vagy állatbőrökbe bújva vettek részt a menetben, és a ládán kívül a céh egyéb jelvényeit is magukkal vitték. A céhláda kísérés ősi szokása sokáig fennmaradt, a herendi iparosság még a 20. század 30-as éveiben is kegyelettel őrizte a vegyes céh ládáját. A láda rendszerint két, vagy több kulcsra járt, hogy csak több személy jelenlétében lehessen kinyitni. Az egyik kulcsot a céhmester, a másikat valaki más, többnyire a legifjabb mester, vagy – ha ilyen volt – az alcéhmester őrizte.

A céhélet valamennyi jelentős, az inasszegődtetés, a felszabadítás, a mesterré avatás, a mesterfelvétel, a céh törvénykező gyűlése, az éves céhnap, a céhmesterválasztás mind a nyitott láda előtt zajlott le, mert úgy vélték, hogy a ládában a céh lelkiismerete lakik és a nyitott ládából a céh lelke szólal meg. A nyitott láda előtt szigorú, komoly ünnepélyesség uralkodott. Tisztességes öltözetben, fedetlen fővel, fegyvertelenül volt szabad csak előtte megjelenni. Tilos volt a megjelenés pálcával, késsel, sarkantyúval, kalap mellé tűzött bokrétával, ingujjban, vagy köpönyeg nélkül. A nyitott láda előtt tilos volt az illetlen beszéd, a perpatvar, a köpködés, az asztalra könyöklés, a dohányzás, az ivás, a kártya és kockajáték. Egészen sajátságos volt azonban az a szokás, hogy az ilyen szigorú szabályok szerint folyó ülést bárki megszakíthatta azzal, ha egy ruhadarabot vetett a nyitott ládára, vagy egy pénzdarabot dobott bele, vagy egyszerűen önkényesen lecsapta a láda fedelét. Ezzel az ülés automatikusan félbeszakadt – a ládát sérelem érte – és csak akkor folytatódott tovább, amikor az eredeti helyére visszavitt ládát a szokásos szertartás szerint újból előhozták, és felnyitották. Eközben a vitatkozó ellenfeleknek alkalma volt az élesebb vitákra, sőt összecsapásokra is, amire egyébként nem nyílt volna lehetőségük a nyitott láda mellett érvényesített szigorú megtorlások miatt. Érdekesség, hogy aki az ülést ily módon félbe merte szakítani, viszonylag enyhe, borban, vagy sörben kiszabott büntetéssel megúszta. Ha valakinek panasza volt, vagy mint vádlottat hallgatták ki, a nyitott láda elé kellett állnia, vallomása csak akkor bírt bizonyító erővel. Közbeszólni senkinek nem volt joga.

A céhláda a céh pénztára is volt, ide folyt be minden pénz: a büntetés összege, az inasfelvételi díja, a szabadulólevelek díjai, a mesteravatási díjak, a mesterlegényremekek ára, stb. Az örökös nélkül elhalt mester vagyona is a ládára szállt. A céhláda jövedelmének egy részét a beteg, vagy munkaképtelen mesterek, illetve legények támogatására, segélyezésére fordították, rendszerint kölcsön formájában – így a láda lett a betegsegélyző szervezet őse.

A céhládák felépítése, szerkezete, méretei és díszítő elemei a céhrendszer egész európai elterjedési területén meglepően egyezőek voltak. Általában kemény vagy puhafából készültek, elvétve vasból is, többnyire a lakatosoké vagy a bádogosoké. A ládák mérete különböző, de a nagy átlag hossza 50 és 70 cm, szélessége 35 és 50, magassága 30 és 50 cm között mozog. A cégérekkel ellentétben a ládákból sok került múzeumokba, a Veszprém – megyeiek 69 ládát őriznek. | Horváth Dezső