cégérek

Már az ókorban ismert volt a cégér, ami abban az időben arra szolgált, hogy az írni-olvasni nem tudó emberek felismerjék a kézműves vagy a kereskedő üzletét, árusítási helyét. A boltosok, kéziparosok, vendégfogadók, stb. hívogató jele, mint téma egyaránt tartozik a művelődéstörténethez, az ipartörténethez az iparművészethez és a népművészethez is – ennek ellenére csak a 20. század elején kezdték meg kutatásukat a kocsmacégérek vizsgálatával.

A cégérek igen szorosan kapcsolódtak a céhekhez. Ha a segédből mester lett, ezzel az a jog is járt, hogy cégérét kiakaszthatta az utca felé. Tehát mintegy jelezhette, hogy a „becsületes” céh tagja lett, munkájáért a céh is felel. A legsúlyosabb büntetés számba ment, ha a céh bevonatta valamely mesterrel a cégérét. Ezek a legkülönbözőbb anyagokból: fémből, fából, posztóból készültek, de voltak vesszőből megmintázottak és festettek is. A régi kézművesjelzések rendkívül változatosak voltak. A kőfaragók cégérén mérővessző volt, a kőművesekén vakolólapát, a tímárokén  vödör, a sörfőzőkén hordó, amelyből komló nő ki, lakatoscéheknél aranyozott kulcs, kovácsoknál patkó, szappanosoknál  fából vagy bádogból készült gyertya, a fuvarosokén faragott lófej, csizmadiáknál fából faragott csizma, rézöntőknél üst, a szabókén olló, a pékekén perec- és sorolhatnánk a végtelenségig. A leglátványosabb cégéreik a fogadósoknak, vendéglősöknek és csárdagazdáknak voltak, ezeket évszázadokon át alkalmazták. A török megszállta terülteken kívül eső Pozsonyban, Sopronban és általában a Dunántúl nyugati részében és a Felvidéken már a 17. század elején is volt cégéres vendéglő, de Pest-Budán csak 1686 után, amikor a kettős város felszabadult a török uralom alól. A cégérek kiválasztásánál nagyon fontos tényező volt az utánzás. A magyaroszági vendéglők és fogadók cégérei erősen utánozták a nyugati példákat, amelyeknek nyilván a legközelebbi Bécs volt a közvetítője. A legelsőként megnyílt fogadók közül a Vörös sünnek már korábban volt bécsi mintaképe, de Buda és Pest többi vendéglője és fogadója is bécsi, illetve nyugati példaképet választott. Ilyenek voltak a Fehér ló, Fekete medve, Arany réce, Arany lúd, Madár, Mókus, Vörös fenyő, Kerék, Barna oroszlán a budai oldalon, a pesti oldalon pedig: Csiga, Fehér farkas, Magyar király, Fehér hajó, Tigris, Paradicsom, és mindkét városrészben Hét választó. A csárdanevekhez hasonlóan a bolti cégérek világa is változatos volt. A fűszeresek oroszlánt és elefántot választottak a legszívesebben – volt arany, barna és fehér oroszlán is. A divatcikkek árusai általában szerették a főrangúak nevét a cégérre venni arcképükkel, így ugyanis azt a látszatot keltették, hogy ezek az uraságok törzsvásárlói a szóban forgó boltnak. A régi pesti kereskedők neves festőket is felkértek egy-egy cégtábla megfestésére. Barabás Miklós festette a Menyasszony 1838) és a Pesti uracs (1840) cégéreit, a Than Mór pedig az Úri (ma Petőfi) és Kígyó utca sarkán megnyílt rumburgi vászonkereskedését a Szép juhásznét. Külön érdekesség volt a cégéreknek a színházi élethez való viszonya. Nagy sikerű darab címét a cégérre áttéve, annak sikeréről is hitték, hogy átkerül a boltra. A Norma, Ezredlánya operák, a Szép Heléna operett neve pompázott a pesti boltok felett. A cégérek fénykora a reformkor idejére tehető, de ahogy „nyomta” a gyáripar a kézműipart, oly mértékben szegényedett a cégérek világa; a vas, a réz helyett adott a bádognak és a fának. A többnyire gyenge képességű címfestők ezekre festették a péksüteményes csendéletet a péküzlet ajtajára, a mészárosok cégére számára az ökörfejet, a bordélyok számára a kifent bajuszú uracsot félalakban – de ezek dicsősége sem tart sokáig, az eső és a nap rövid időn belül elszíntelenítette őket. A vendéglátóipar is óriási léptekkel korszerűsödött, és a hatalmas szállodák építésével egyidőben sorra tűntek el a kis fogadók. A hatalmas szállók homlokzatán mit kerestek volna a kis cégérek? Az üzleti élet cégéreinek a végső „csapást” a kirakat jelentette, ami 1836-körül jelent meg, és kezdetben „rakládának”, majd „szemleraktárnak” nevezték. Szigligeti Ede „Fenn az ernyő nincsen kas” című vígjátékában meg is éneklik:

Ez azon kor elve volt,
Midőn még a szabónak címerül
Egy bádog olló hintázott kívül
És a kötőfék a házhéj előtt
Symbolizálta a kötélverőt.
Akkor díszíteni a bolt ajtaját
Egy kendő s egy darab posztó elég volt.
Most a kirakványoknak fénykorát
Éljük. Most nem belül, kívül van a bolt,
Most a czím… a raktár.

Vidéken, főleg az ország nyugati részén valamivel tovább tartott a cégérek divatja, de a 19-20. század fordulóján már itt is alig volt belőlük, lassan világszerte eltűntek, csak emlékbe maradt vissza néhány. | Horváth Dezső

Nosztalgia.lap.hu:    
A nosztalgia jó dolog, mert nagyrészt a kellemes emlékeket elevenítjük fel. Ez az oldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és tematikusan rendezve ön elé tárja, a témával foglakozó legjobb weboldalakat.

Múzeumshop.lap.hu:
Múzeumokban található üzletek, shopok listája, bemutatása az oldalon. Magyarországi és külföldi múzeumok shopjai. Budapesti és vidéki múzeumok listája és boltjaik kínálata. Nemzeti Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, Néprajzi Múzeum kínálata, múzeum shopok Európában és azon kívül. Autós múzeumok, múzeumi könyvajánló, művészi nyomatok.